9021 Győr, Szent István út 7. +36 96 529480 jedlik@jedlik.eu OM azonosító: 203037/003

Múlt a jövőért díj

A múlt a jövőért díjat 2000-ben alapította Bogisich Ferenc a QP Rt. vezérigazgatója. Bogisich Ferenc iskolánk tanulója volt 1977-81 között gépgyártástechnológia szakon.

Szakmai pályafutása során nemzetközi tapasztalatokat szerzett. E tapasztalatok között szerepelt az akkor még hazánkban nem ismert társadalmi felelősségvállalás szokása is. Alapítványt hozott létre és a szervezet célkitűzése lett a tehetséges és magas szinten teljesítő szakmai évfolyamon tanuló diákok munkájának elismerése. Az elismerés évente átadott pénzjutalom formájában valósult meg. Az első díjkiosztásra 2000-ben került sor.

A díj minden évben meghirdetésre kerül a szakmai évfolyamon végzős diákok számára. A tanulóknak pályázati anyagot kell benyújtaniuk, amelyben összefoglalják a középiskolai tanulmányi előmenetelüket. Az értékelés során külön hangsúlyt kapnak: a nyelvvizsga, a szakmai gyakorlati tapasztalat, versenyeredmények, közösségi munka.

Az alapos és igazságos döntéshez kikérik az iskolavezetés és ezen keresztül a tanári kar véleményét is. A begyűjtött információk alapján a díj odaítélését a kuratórium dönti el.

Minden évben legfeljebb 3 kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanuló részesülhet anyagi elismerésben. Amennyiben a díjazottak között nincs lány, de a pályázók között van arra érdemes, akkor a kuratórium őt különdíjban részesítheti.

Különleges esetben a tanulókon túl tanáraink is részesülhetnek ebben az elismerésben.

A díj átadása minden évben a ballagási ünnepségen történik. Ennek oka az, hogy a szakmai évfolyam előtt álló tanulók és azok szülei, motiváltak és elkötelezettek legyenek a szakmai tanulmányok iránt. A díjazott tanulók mindenkor példaképek az iskola minden tanulója számára.

Az alapítvány nem csupán ajándékoz, de követi a díjazottak szakmai pályafutását is. Jeles évfordulókon összejövetelt szervez az elismerésben részesült tanulóknak, ahol mindenkinek lehetősége van a szakmai pályafutásának bemutatására, valamint szakmai kapcsolatok építésére.

Díjazot diákok:

Évszám

Név

Osztály

Szakma

 

2000

Tóth Gergely

2/14B

Gépipari számítástechnikai technikus

 

2000

Kalmár Péter

2/14B

Gépipari számítástechnikai technikus

 

2000

Baranyai Gábor

2/14B

Gépipari számítástechnikai technikus

 

2001

Kottra Richárd

2/14A

Számítástechnikai programozó

 

2001

Balla Sándor

2/14B

Gépipari számítástechnikai technikus

 

2001

Pintér Tamás

2/14B

Gépipari számítástechnikai technikus

 

2002

Papp András

2/14E

Gépipari számítástechnikai technikus

 

2002

Horváth Roland

2/14B

Gépipari számítástechnikai technikus

 

2002

Csizmadia Gábor

2/14C

Gazdasági informatikus I.

 

2003

Sárvári Balázs

2/14D

Gépipari számítástechnikai technikus

 

2003

Keresztes Dániel István

2/14D

Gépipari számítástechnikai technikus

 

2003

Kemény Ádám

2/14C

Műszaki üzletszervező technikus

 

2004

Somogyi András

2/14D

Gépipari számítástechnikai technikus

 

2004

Telekesi András

2/14D

Gépipari számítástechnikai technikus

 

2004

Varga István

2/14B

Műszaki számítástechnikai technikus

 

2005

Szelle László

2/14C

Gépipari számítástechnikai technikus

 

2005

Dömötör Ákos

 

Gépipari számítástechnikai technikus

 

2005

Pék Gábor

2/14A

Számítástechnikai programozó

 

2006

Szabó Zoltán

2/14D

Gépipari számítástechnikai technikus

 

2006

Hanák Róbert

2/14B

Műszaki számítástechnikai technikus

 

2006

Mészáros József

2/14A

Számítástechnikai programozó

 

2007

Tóth Attila

2/14D

Gépipari számítástechnikai technikus

 

2007

Molnár Béla

2/14D

Gépipari számítástechnikai technikus

 

2007

Németh Péter

2/14B

Műszaki számítástechnikai technikus

 

2008

Major Péter

2/14A

Számítástechnikai programozó

 

2008

Szilágyi Dávid

2/14C

Gazdasági informatikus I.

 

2008

Gács Gergő

2/14B

Műszaki számítástechnikai technikus

 

2009

Borsodi Balázs

2/14D

Gépgyártástechnológiai technikus

 

2009

Szalay Dániel

2/14B

Műszaki informatikus

 

2009

Kardos Szilárd

2/14C

Gépgyártástechnológiai technikus

 

2010

Sántha Levente Márk

2/14B

Műszaki informatikus

 

2010

Farkas Gábor

2/14A

Szoftverfejlesztő

 

2010

Asztalos Gábor

2/14F

CAD-CAM informatikus

 

2011

Benitsch Adrián

2/14D

CAD-CAM informatikus

 

2011

Varga László

2/14C

Gazdasági informatikus

 

2011

Polgár László

2/14D

CAD-CAM informatikus

 

2012

Ulbrich László

2/14E

CAD-CAM informatikus

 

2012

Tóth Gábor

2/14C

Gazdasági informatikus

 

2012

Ványik Dániel

2/14C

CAD-CAM informatikus

 

2013

Hermann Gábor

2/14A

Szoftverfejlesztő

 

2013

Horti Norbert

2/14A

Szoftverfejlesztő

 

2013

Bella Dávid

2/14D

CAD-CAM informatikus

 

2014

Pusztai Zoltán

2/14E

CAD-CAM informatikus

 

2014

Ézsöl Krisztián

2/14C

Gazdasági informatikus

 

2014

Borbély Benedek Tamás

2/14A

Szoftverfejlesztő

 

2014

Bogisich Dávid Ferenc

2/14E

Gépgyártástechnológiai technikus

különdíj

2015

Lappincs Mátyás

2/14A

Szoftverfejlesztő

 

2015

Somodi Áron

2/14D

CAD-CAM informatikus

 

2015

Henczidai Bálint

2/14A

Szoftverfejlesztő

 

2015

Meszlényi Nóra

2/14C

Gazdasági informatikus

különdíj

2016

Domján Tamás

2/14D

CAD-CAM informatikus

 

2016

Maráczi Marcell

2/14A

Szoftverfejlesztő

 

2016

Molnár Jakab

2/14D

CAD-CAM informatikus

 

2016

Máté Miriam

2/14D

CAD-CAM informatikus

különdíj

2017

Szabó Bence

2/14D

CAD-CAM informatikus

 

2017

Szák Zsolt

2/14D

CAD-CAM informatikus

 

2017

Veiner Marcell

2/14C

Gazdasági informatikus

 

2018

Kapocsi Máté

5/13D

CAD-CAM informatikus

 

2018

Cseresnyés Kristóf Bendegúz

5/13A

Szoftverfejlesztő

 

2018

Orova László Illés

5/13D

CAD-CAM informatikus

 

2018

Szabó Klaudia Erzsébet

5/13D

CAD-CAM informatikus

különdíj

2019

Seregi Bálint Leon

5/13D

CAD-CAM informatikus

 

2019

Baranyai Bence Bendegúz

5/13A

Szoftverfejlesztő

 

2019

Karcag Tamás

5/13A

Szoftverfejlesztő

 

2019

Tóth Nikolett

5/13C

Gazdasági informatikus

különdíj

2020

Rosta Gábor

5/13D

CAD-CAM informatikus

 

2020

Petővári Bence György

5/13D

CAD-CAM informatikus

 

2020

Hegyi László

5/13B

Műszaki informatikus

 

2020

Polgár Jusztina

5/13C

Gazdasági informatikus

különdíj

2021 Király Kornél 5/13E Gépgyártástechnológiai technikus  
2021 Lenkefi Máté Zoltán 5/13E Gépgyártástechnológiai technikus  
2021 Tóth Balázs Dániel 5/13A Szoftverfejlesztő  
2022 Marton Zoltán 2/14A Szoftverfejlesztő és -tesztelő technikus  
2022 Kovács Zoltán Gábor 5/13D CAD-CAM informatikus  
2022 Kertész Dániel 5/13D CAD-CAM informatikus  
2023 Csőre Balázs 2/14E Gépgyártástechnológiai technikus  
2023 Kékesi Ádám 2/14A Szoftverfejlesztő és -tesztelő technikus  
2023 Farkas Máté 5/13D CAD-CAM informatikus  

 

Díjazott tanárok:

Burnóczkiné Kovács Erika

Tihanyi György

Dr Csóka Gézáné Judit

 

 

Jedlik Cimer

Elérhetőség:

9021 Győr, Szent István út 7.

Tel.: +36 96 529480

E-mail: jedlik@jedlik.eu

OM azonosító: 203037/003

Weboldalunk süti (cookie) fájlokat használ. Ezeket a fájlokat az Ön gépén tárolja a rendszer. A cookie-k személyek azonosítására, látogatási szokásaik követésére nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.