1976: sorsdöntő év

Sok döntő pontja volt életemnek, de most már negyedszázad távlatából tudom, egyik leglényegesebb - 1976 volt.

Ekkor bíztak meg iskolám vezetésével első ízben.

Nem tévedés, az megbízás volt, mai értelemben kinevezés. Akkor nem pályázni kellett, sőt ha valaki igazgatói székbe alkalmasnak tartotta magát, az megkapta az elmarasztaló megjegyzést "önjelölt".

Amikor megbíztak az igazgatással, már 9 év állt mögöttem a Jedlikben.

Kisdiákként a Jedlikben

1956 és 1960 között voltam diákja iskolámnak.

Érdekes a történet, ahogyan ide kerültem. Kicsi koromban, amikor kérdezték tőlem, mi leszel, mindig gépészmérnököt mondtam, már akkor is, amikor nem is tudtam, mit takar ez a szakma. Aztán nyolcadik osztályban majdnem élelmiszeripari technikumba jelentkeztem. Végül a döntésben egyik szomszéd fiú, Jakab Gábor véleménye lett a döntő, aki akkor végzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. Gábor javasolta az akkori "híres iskolát, Jedliket", amiért ma is hálás vagyok neki. Édesapám is örült a döntésnek, aki gépész volt maga is. Remélte, ha visszakapja államosítással elvett traktorait, cséplőgépeit, én folytatom az ő mesterségét.

Kemény felvételi vizsga után 1956-ban lettem először jedlikes.

Visszatérés tanárként

Második visszatérés:

1971. január 1. Ekkor már a győri Célgépgyárban dolgoztam, célgépszerkesztőként. Volt osztályfőnököm, Pálinkás László tanár úr szólt, lenne tanári hely, szerszámgépek, készülékszerkesztés, szakrajz, stb. tantárgyak tanítására.

Pályáztam, meghallgatott Szilágyi Ferenc igazgató. Felvett, mert gépgyártástechnológiai végzettségem, szerszámszerkesztő és célgépszerkesztő gyakorlatom megfelelt az akkori képzési elvárásoknak. Fél év múlva, Czéhmester Tibor gépészmérnök, majd újabb fél év múlva, Finta Zoltán gépészmérnök került iskolánkhoz mérnöktanárnak. Elsősorban mi hárman a friss ipari gyakorlatra támaszkodva kezdeményeztük főleg az elméleti oktatás korszerűsítését a többi akkori kollégával együtt.

Felgyorsítottuk az írásvetítők beszerzését, megvettük az első diavetítőket.

Az első fejlesztések az oktatás korszerűsítésében

Az írásvetítő akkor, főleg a szakmai oktatásban forradalminak számított. Óravázlatok, mérethelyes ábrák, lapozható fóliák, stb. szemléltették a tanítási anyagot. A fóliára kezdetben tussal írtunk és rajzoltunk. Nem is tudom, hogyan volt akkora türelmünk, ami egy-egy fólia megírásához, illetve megrajzolásához kellett. Gyorsabb és könnyebb lett a munkánk, amikor megjelentek a filctollak.

Nekem, főleg a szerszámgépek oktatásában, még nagyobb lehetőséget jelentett a diavetítő. A diaképek döntő többségét magunk készítettük, prospektusokból, könyvekből, a magunk által fejlesztett "fotóstúdióban". A valós ipari környezetről és a szerszámgépekről készített színes képek bemutatása újdonság volt akkor a szakképzésben.

Még több lehetőséget láttunk a hurokvetítőben. Ez filmvetítő volt, végtelenített filmszalaggal. Rövidfilmek folytonos vetítésére volt alkalmas. A mozgóképek még közelebb hozták az üzemi gyakorlatot, életszerűbb lehetett volna az oktatás. Azért csak lehetett volna, mert szakmai oktatófilmeket készen vásárolni nem lehetett, készítésük meg igen időigényes volt. Próbálkoztunk magunk is az esztergálásról filmet készíteni, de az akkori filmtechnikával időben lehetetlen volt anyagiak nélkül vállalni. Anyagiak pedig akkor sem voltak ilyen célra.

Igazgatói munkám első évei

Amikor 1976-ban kineveztek igazgatónak, nehéz időszaka volt a szakképzésnek. A technikusképzést nappali tagozaton már megszüntették, helyette indítani kellett a szakmunkásképzési célú képzést. Az iskolánk iránti érdeklődés csökkent, a beiskolázás egyre nehezebb lett. A tanulmányi eredmények messze elmaradtak a technikusi szinttől. Nehéz volt ez az időszak nekünk, akik szebb időket is megéltünk a technikusképzés időszakában. Később visszaállították a technikusképzést nappali tagozaton, de a közben kiesett idő elég volt ahhoz, hogy a magas szintről pillanatok alatt alacsony szintre csúsztunk.

Ekkor kezdtünk el komolyan dolgozni, azért, hogy újra felemelkedjünk a technikusképzés szintjére.

Igazi lehetőséget az 1985-ös oktatási törvény jelentett. Ettől kezdve lehetett változtatásokban is gondolkodni. Indult a gépszerkesztő képzés, amelyik középfokú képzés volt, csak a technikusi címet akkor még nem lehetett hozzátenni, pedig az volt. Indítottuk a fakultációs képzést, ahol minden tanulónk a négy év alatt, évente átlagban 2 órában szabadon választott tananyagot tanulhatott a kötelezők mellett. Ez a heti 2 órás szabad sáv akkor a szakképzésben igen forradalminak számított.

Iskolánk megindult felfelé, azóta meg sem állt a felfelé vezető úton.

A számítástechnika, mint a felemelkedés egyik záloga

Amikor a személyi számítógépek megjelentek, csak kevesen hitték el, hogy a gépiparban nagyobb lesz a jelentőségük, mint például közgazdasági területen. Mi az első pillanatban felismertük a nagy lehetőséget a számítástechnikában. Mindent megtettünk azért, hogy a fejlesztéseket a lehetőségekhez képest a leggyorsabban megvalósítsuk.

Első hivatalos külföldi utam 1990-ben volt Ausztriában. Több szakképző intézményt látogattunk meg. Náluk már akkor egy tanuló ült egy számítógép mellett, nálunk meg kettő. Láttuk, mennyivel hatékonyabb úgy az oktatás. Amikor hazajöttem, beszéltem a látottakról kollégáimmal, és döntöttünk.

Célunk az volt, hogy 1991 szeptemberére érjük el az osztrák iskolák szintjét. A terv 1990 karácsonyára teljesült. Ez olyan siker volt, amelyre későbbiekben is mindig visszagondoltam. Erőt adott, ha megoldhatatlan feladat állt előttünk.

A számítástechnika fokozatosan bevonult a szakmai képzés egyre nagyobb területeire. Ma a szakrajzok AUTOCAD - programmal számítógépen készülnek. Az esztergálásban és az egyéb gépi forgácsolásban az egyetemes szerszámgépek csak az alapozást szolgálják, az igazi cél a CNC - gépkezelés és technológia megtanulása.

Napjainkban, mindenhol ott van a számítástechnika. Azóta is ügyelünk arra, hogy ha valamilyen szakmai területen megjelenik a számítástechnika, azt a lehető leghamarabb mi is oktassuk, hogy tanulóink a lehető legkorszerűbb tudás birtokába jussanak.

Külföldi tapasztalatok

Igen emlékezetes utazásom volt 15 igazgató társammal együtt Németországba, Augsburgba.

Többek között a gépész szakképzést tanulmányoztuk: számítástechnikai képzés, AUTOCAD - oktatás, CNC - képzés, minőségbiztosítás, stb.

Mindig azt néztem, miben jobbak. Õk a korszerű technikák, technológiák oktatásában felkészültebbek, mint mi Magyarországon. Azt tapasztaltam, hogy csak igen kis terület az, amiben eredményesebbek nálunk. Az látszott, hogy sokkal több pénzt tudnak fordítani a képzésre, mint mi. Igazgató kollégáimnak és a minisztérium képviselőinek azt mondtam, hogy amit itt látunk, azt én, a Jedlikben bemutatom, ha visszafelé a hazavezető úton a minket szállító busz megáll Győrben.

Még Augsburgban az egyik CNC - képző helyen a jelenlétünkben esztergáltak egy munkadarabot. Nagyon büszkék voltak munkájukra. Ezt a CNC-gépen készített munkadarabot nekem adták.

Ez a hozzám került munkadarab adta azt az ötletet, hogy meglepetést, készítsek útitársaimnak visszafelé, Győrben. Nos csak a lényeget mondom: dr. Ujvári Miklós műhelyfőnök kollégám telefonbeszélgetésünk alapján előkészített egy CNC - esztergálást.

Maga a CNC - megmunkálás Győrben, a Jedlikben, útitársaim előtt folyt. A készített munkadarab jóval bonyolultabb volt, mint amit én kaptam Augsburgban. Nos, ezzel azt akartam bizonyítani, mi sem vagyunk mindenben lemaradva a "fejlett nyugattól", sőt sok mindenben még előbbre is járunk.