Határtalanul program az iskolánkban
Iskolánk vezetése, és tantestülete nagy hangsúlyt fektet arra, hogy tanulóink megismerjék történelmi múltunkat. A történelem órán túl osztályfőnöki órák keretében is ismerkedhetnek a Kárpátmedence történelmével, földrajzával és az ott élő emberek életével szokásaival.
Az ismeretek megszerzésére nemcsak tanórai keretek között van lehetőség. Több éve sikeresen veszünk részt a HATÁRTALANUL programban. A pályázat lehetőséget biztosít arra, hogy közvetlenül is megismerhessük a történelmi Magyarország nevezetességeit, történelmét, földrajzát. A program segítségével bepillantást nyerhetünk más országban élő magyar diákok életébe.
Intézményünk az elmúlt időszakban több alkalommal sikeresen pályázatot. A támogatás segítségével meglátogattunk: Erdély, Kárpátalja, Felvidék magyarlakta területén működő iskolákat. A közös programokon megkerestük történelmi múltunk emlékhelyeit, megcsodálhattuk azokat az építészeti és kulturális emlékeket, amelyek híven tükrözik a múlt dicsőségét. A kirándulásaink során a megszerzett ismereteken túl láttuk, hogy az adott területeken élő emberek miképp ápolják, védik magyarságukat.
A Határtalanul program sok hasznos ismerettel segíti fiataljainkat elsősorban a történelem és irodalom tantárgyak színesítésében, a múltbéli történések mélyebb megismerésében. Meggyőződésünk, hogy a látottak nagy hatással lesznek a tanulók világnézetére és felelős felnőtté válásukra.
Határtalanul a Felvidéken 2019
A Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium 40 tanulója 2022. május 23-tól hat napot töltött a Felvidéken a Határtalanul program keretében, az Együttműködés középiskolák között pályázat segítségével. Tóth László tanár úr vezetésével diákjaink megismerték a gútai Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola tanulóit és oktatóit, a Felvidék nevezetességeit, történelmi múltját, az ott élő embereket. Kirándulásuk során meglátogattak több felvidéki települést, eljutottak Pozsonyba, Komáromba, Lévára, Selmecbányára, jártak Nyitrán, Galántán, Trencsénben. Természetesen nem maradt ki Szímő, iskolánk névadójának szülőhelye sem.